Aki egy kicsit is ismer, az tudja, hogy szinte mániákusan imádom a Magas-Tátrát. Szokatlan dolog ez sokak számára, hiszen a legtöbben csak a kopár, barátságtalan sziklákat, a kiszámíthatatlan időjárást és a nagy szakadékokat látják benne. Az én szememben viszont pontosan az az elhagyatottság, az évezredes változatlanság az, amely a legjobban lenyűgöz benne. Fantasztikus dolognak tartom azt, hogy km-eket megtéve járhatom be ezeket a hatalmas, ám mégis relatív kis kiterjedésű hegyeket. Gyakorlatilag olyan, mintha a tenyeremben lenne az egész, mégis embert próbáló kihívás egy-egy útvonalának a bejárása.
Három túratársammal, név szerint Zitával, Attival és Pistával második éve mentünk el ebben a felállásban. (Idővel a 2014-es tátrai túráink is felkerülnek majd!) Az egy évvel korábbi negatív vasúti tapasztalatok alapján idén autóval mentünk a szállásig, ahonnan a TEZ keskenynyomközű elektromos vasútját vettük igénybe. Itt még egy perc késést sem tapasztaltunk és a mindösszesen 4€-ért megvásárolható Tatry Card menetjegyként való felhasználhatósága alapján az autót a hazautazásig elő sem vettük, hiszen minden túránk kiindulópontja tökéletesen megközelíthető volt ily módon.
Első napunkon egy aránylag rövidebb, amolyan bejárató utat néztem ki Stary Smokovec és a Slavkovsky Stít (Szalóki-csúcs) közé. Lényegét tekintve végig kellett rongyolnunk a kék jelzésen oda-vissza. Eleinte valóban gyors tempót tartottunk, hiszen a Poprádi-medencében szépen összeállt egy viharfelhő, amely kezdetben nem igazán volt kivehető, hogy merre fog elhaladni, viszont egyre intenzívebben és hangosabban lehetett a villámok morajlását hallani. Nagyjából félúton járhattunk a csúcs felé, amikor egy kilátóponthoz értünk. Mesés panoráma tárult felénk a Lomnic felé. Ekkor már láttuk, hogy megússzuk eső nélkül a napot, így nyugodtabban indultunk neki a kaptatósabb második szakasznak. Csendes utunk volt, a mászáson túl gyönyörködtünk a tájban. Emberrel alig találkoztunk. A csúcson is VIP dolgunk volt, hiszen csak mi voltunk fent. Érthetetlen számomra, hogy ez az aránylag könnyen elérhető, 2452m-es csúcs miért ilyen kihalt... No mindegy, ez legyen a többi túrázó baja, hiszen a panoráma fantasztikus volt! Olyan érzésem volt itt, mintha a Tátra középpontjában állnék és belátnám az egészet, pedig közel nem ez a legmagasabb csúcs itt!
Elindultunk visszafelé és azt gondoltuk ezzel kb. ennyi is volt az első nap. Szerencsére tévedtünk! Amennyire nem láttam/láttunk az előző években zergéket (alias keeeecskéket, ahogyan becézgettük őket :) ), úgy annyit láttunk most. Szelíd közönnyel fogadtak minket, csak egy-két tagjuk nézegetett minket kíváncsian, hogy miféle szerzetek vagyunk. Egy órát még el tudtam volna őket fotózgatni, de a sötétedést szem előtt tartva kénytelenek voltunk tovább haladni. Ám élmények nélkül ekkor sem maradtunk: a naplemente egészen meredek sugarai fantasztikus látványt létrehozva törtek be a Lomnic és a Szalóki-csúcs közötti Studená dolinába, vagyis a Tarpataki-völgybe. Hát kb. itt volt vége ténylegesen az első napi élményeknek. A túra végét már szinte teljesen sötétben fejeztük be, mivel csak sikerült a naplementével elhúznom az időt, de akkor is megérte! :)
Kiindulás: Stary Smokovec vasútállomás
Cél: Slavkovsky stít (Szalóki-csúcs)
Hossz: 7,5km
Emelkedés: 6,5km
Ereszkedés: 1km
Szintkülönbség: 1477m
A megtett útvonal.
Nyomunkban a vihar
Egy kis nassolás
A lomnici csillagvizsgáló
A csapat: Zita, Atti, Pista és a fényképező túloldalán én :)
"Gyerekek... Ebből nagy eső lesz!" :)
Kilátás a Szalóki-csúcsról
Szintén.
Zergemama és családja
Kozel. Ez ugrott be :)
Kukk!
A Tarpataki-völgy
