Szajol-Szolnok-Szeged-Szentes-Szilveszter

2016. január 06. - Talpfaszámláló

Egyik jóbarátommal, Ricsivel 5. éve cselekszünk úgy, hogy szilveszter reggelén nyakunkba vesszük az országot, keresztbe-kasba átvonatozzuk, majd az éjféli koccintást Szentes csodálatos városában ejtjük meg. Hogy ennek mi értelme?

Tudni illik, hogy mindkettőnket vonz a vasút világa, így a vonatozás számunkra nem nyűg, hanem szórakozás. Egyik évben kipattant a fejünkből, hogy szilveszterkor át kellene vonatozni az új évbe, csak úgy poénból. Az első alkalommal a vonat hosszú kürtszavából tudtuk meg, hogy bizony már az új esztendőt tapossuk. De ha már lúd, akkor legyen kövér is és csináljunk egy ún. 500 pluszos kört, ugyanis a MÁV díjszabása 500km-ig terjed ki, így azon túl már nem kell egy Fillérrel sem többet fizetnünk. Kezdetben a Debrecen - Füzesabony - Budapest-Keleti - Budapest-Nyugati - Cegléd - Szeged - Hódmezővásárhelyi Népkert - Szentes - Szolnok - Debrecen utat tettük meg, amely idővel rövidült ugyan, de legalább valamilyen formában megmaradt.

Idén úgy döntöttünk, hogy a hosszú szürke időjárás után kicsit több időt töltünk a napfény városában, így odáig a legegyszerűbb úton, ceglédi átszállással mentünk. 13:15-kor meg is érkeztünk Szegedre. Sunshine, kellemes hőmérséklet, szilveszter napjához méltón nyüzsgő város fogadott minket. Már ekkor tudtuk, hogy idén is érdemes volt elnézni ide. Egynapos jegyet vettünk, így a helyi közlekedést is kipróbáltuk és időt is spóroltunk. Tereket, templomokat, embereket és a Belvárosi hidat (ez a neve, azért nagybetűs!) fotózgattuk, közben pedig folyamatosan ment a csevely, a viccelődés és a köztünk megszokott szurka-piszka :) A Nap lassan a horizont alá bukott és megjelentek az éjszakai fények is, amely még inkább elvarázsolt minket. Fantaszikus ez a város, a sok vezetéket leszámítva, amely azért néha bosszantott a fotózás és a látvány összképe miatt.

Közeledünk a 19:12 perchez, vagyis a továbbindulásunk idejéhez. Aki ismerős a vasút világában, azoknak mondhat valamit, hogy Csörgővel mentünk Hódmezővásárhelyig, onnan pedig a csehszlovák kohószökevénnyel, a Bz motorvonattal (alias Gördeszka, ahogyan én hívom). Szentes. Nem tudom megmagyarázni azt az érzést, amit ott élek át, de a röpködő mínuszokban is egy kellemes nyugodság jár át, ha ott vagyok. A város képe, az ott lakók kedvessége, a csupa-csupa kellemes emlék, ami oda kötődik ilyenkor egyszerre rohamoz meg, nem beszélve egy számomra nagy jelentősségű helyi "nevezetességről". Szentesen található egy kisméretű, ám annál szebb és értékesebb vasúttörténeti múzeum, ahol többek között gyermekkorom hősei, az MD motorvonatok közül is ki van állítva egy, pályaszám szerint a 3003-as. Szentesen rengeteget szoktunk fotózni. Nagyon fotogén a város képe és van is mit megörökíteni. Minden évben találunk új perspektívákat, vagy utcaképeket, de idén még az újonan kiépített LED-es közvilágítás is még érdekesebbé tette az egészet (igaz Ricsinek nem nyerte el a tetszését :) ). 11:55, didergünk a Fő téren. Itt már azért nem volt túlságosan melegünk a -8 -9 fokban. Szirbik Imre a város polgármestere elmondta rövid, de annál frappánsabb újévi köszöntőjét, Himnusz, tüzijáték, majd jöhet a koccintás. Hajnal 3-kor nyit a vasútállomás, így addig sétálgattunk, találkoztunk Ricsi egyik helyi cimborájával és meglátogattuk a 3003-as MD motorkocsit is. 3:52 perc. Uzsgyival indulunk tovább Szajolig. Bár, ha egészen pontos akarok lenni, akkor első körben csak Tiszatenyőig jutottunk el, mivel a reggeli első járat csak eddig közlekedik. Itt pár percet kell várni az átszállásra, de a hideg és a fáradtság miatt ez bizony kis túlzással óráknak szokott tűnni. A csatlakozás megérkezett, kocc fel rá, két kocsiból csak az egyiken van fűtés. Hallelujja! Szajolon fél órát kell várni, de a kellemesen fűtött váróteremben ez nem probléma. Nincs olyan alkalom, hogy a 31 halálos áldozatot követelő tragédia ne jutna az eszünkbe, hiszen ezt a fél órát ott szoktuk eltölteni, ahová az első siklott kocsi becsapódott. Innen utunk végéig már javarészt bóbiskoltunk, hiszen csak hosszú volt a program. Én azzal vígasztaltam magam, hogy még aznap délután fel kell mennem Pestre, hogy másnap hajnalban 5 órakor nekiinduljak az Alacsony-Tátra legmagasabb csúcsának, de az már egy másik sztori...